Anna Burns: Tejes

A határ színeváltozásai, avagy elhatárolódás és meghatározottság

Ritkán látunk olyant egy huszonegyedik századi irodalmi műnél, hogy a köszönetnyilvánításban a helyi ingyenkonyha és szociális intézmények is helyet kapjanak. Anna Burns észak-ír származású angol írónő a szó szoros értelmében nyomorogva írta meg  Tejes című regényét, amellyel aztán neves nemzetközi díjakat zsebelt be. Ez a más időt és helyet idéző művészsors már önmagában elég mesebeli ahhoz, hogy felcsigázza az olvasó érdeklődését, ám az igazi csemege az maga a regény.

Végletesen megosztott társadalomban járunk, mindent áthat a mi és az ők szembenállása. Kézenfekvő az észak-ír zavargásokra asszociálni, viszont mivel nevek nem hangzanak el, disztópikus, univerzális érvényt kap a történet. A tengeren túliak, a határon túliak, az úton túliak, a másik valláshoz tartozók mind „ők”, megvannak a saját boltjaik, a saját termékeik, a saját jelképeik,a saját szóhasználatuk, a saját keresztneveik. „Mi” ezeket nem használjuk, nekünk megvannak a sajátjaink. Ilyen körülmények között, ha az egyén egy kicsit is eltér a normától, azzal átlép egyet a sok határ közül, amitől a közösség kirekesztettjévé válik, vagy árulónak nyilvánítják. Burns nem használ neveket, a személyek funkciókként jelennek meg a szövegben, mint „első nővérem”, „harmadik sógorom”, „második bátyám”, „legrégebbi barátnőm”, „talán-fiúm”, a „tablettás lány”, az elbeszélő maga pedig a „középső nővér”. Amikor a Tejes, egy negyvenes nős férfi, aki ráadásul fontos pozíciót tölt be a „tagadók” paramilitáris szervezetében, megkörnyékezi a tizennyolc éves „középső nővért”, beindul egy olyan folyamat, amely átírja és ellehetetleníti a lány amúgy sem túl stabil helyzetét a közösségben. Elindul a pletyka, az ítélkezés, a kommentálás, és egy olyan háló szövődik köré, amelyben minden mozdulat hibának számíthat valakivel szemben. Noha a Tejes egy erőszakos szót vagy mozdulatot sem tesz, a „középső nővér” élete teljesen derékba törik attól, hogy egy többszörösen hatalmi pozícióban lévő férfi kinézi magának. A sokirányú kiszolgáltatottságot valamiféle retrospektív tudatfolyamban közvetíti a narrátor, utólagos kísérlet a múltbeli élmény artikulálására, értelmezésére és szavakba öntésére, amihez viszont szükség van az időbeli és térbeli eltávolodáshoz. Egy olyan világot sikerül leírnia, ahol semmi sem egyszerű és világos, és semmi sem önmagában álló, hanem bonyolult korrelációban áll minden mással. Az ábrázolt világ elképzelhetetlen,  szörnyű és nyomasztó, nincs olyan család, ahol ne lenne a zavargások nyomán legalább egy halott, és minden családnak van legalább egy fia a paramilitárisok között. A varázslat azonban az, hogy a szöveg nem szörnyű és nyomasztó. A sok körülírás,  ismétlés, újraartikulálás egy áradó és sajátos hangulatú narrációt hoz létre, amely végig komoly de ezzel egyidőben fanyar irónia és távolságtartás jellemzi. Nagyon különleges olvasmány, ami egyszerre hasonlít és ugyanakkor alapvetően különbözik a keleti blokk diktatúratörténeteitől. Itt egy modern jóléti társadalom él olyan körülmények között, hogy a plázából hazafelé jövet bármikor lepuffanthatják, vagy a kocsmában megmérgezhetik az embert. Vagy egy éjszaka alatt a környék összes kutyáját összegyűjthetik és hullahegyként otthagyhatják az egyik útkererszteződésben.

Anna Burns: Tejes. Scolar Kiadó, 2020

 

Kisgyörgy Ilona