Paul Auster: Holdpalota

És mégis mozog a Hold

Az 1960-as években járunk, Amerikában. Marco Stanley Fogg, a bolondos főhősünk a világ természetes körforgásában keresi helyét, míg fel nem tekint az égre, látván, hogy a Hold állása szorosan nyomon követi életét. S bár az elején a boldog élet örökérvényű lakomáját keresi, egy ismeretlen társaság terülj-terülj asztalánál megpillantva az igaz szerelmet, gyanús kezd lenni számára a furcsa véletlenek sora. Míg reménykedik abban, hogy önmaga, csak az ember az, aki képes irányítani és hódítani (holdra szállás, 1969), Fogg életét az abszurd fordulatok és az irányíthatatlan körkörös hányódás jellemzi a stabil és instabil végletek között. Élete pályájának fordulópontja akkor lesz, mikor megismeri Thomas Effinget, a rejtélyes öregembert, akinek utolsó éveit figyelmesen végig kíséri, s halála után apránként halad életük történetének megértése felé.   

Auster regényeit az identitáskeresés és az élet értelmének kutatása jellemzi. A Holdpalotában rengeteg intertextussal lehet találkozni, amelyek után kutatva egyre több kirakós darabkáját találjuk meg, amely segít eljutni a nagy igazságokhoz. Ilyen tekintetben nem véletlen az sem, ha valakit az olvasás nyomozós hangulatba ejt, mivel nem áll messze ez a műfaj sem Austertől, ha valakit megragad Auster különös világa érdemes folytatni a New York trilogiájával. Pikareszk regényében kalandor főszerepelője paradox módon csak passzív elszenvedője a történéseknek és szélmalomharcba kezd, ha szembemegy megalkotójának elképzeléseivel. Vagyis Auster nem enged a véletlennek helyt adni, mert a regény végeztével arra jövünk rá, hogy igazából minden összefügg mindennel. Erre a Holdpalota nem is cáfol rá, mivel becsukva a könyvet, borítóján a regény egy fontos idézetet kiemelve enged szabadjára: „Végső soron erről szól az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani a képet.”

Paul Auster, Holdpalota, Európa könyvkiadó, Budapest, 2010

 

Szabó Csenge