A széthullás keserves útján
Szilágyi István 1975-ben megjelent regényét, a Kő hull apadó kútba címűt, a kortárs magyar irodalom élvonalába sorolják. Ezt az értékelést nem koptatták el sem az évtizedek, sem az irodalmi divatok, a könyv újabb kiadásait megújuló kritikai és olvasói figyelem követi.
A történet fókuszában egy gyilkosság áll: a regény főhőse Szendy Ilka, a helyi társadalomban magasan rangsorolt tímárlány megöli rangban alatta lévő, házasember paraszt-szeretőjét, Gönczi Dénest. A gyilkosság maga nem sokkal a szövegbegbeli narráció előtt történik, a továbbiakban pedig, az egész regény folyamán ez a bűncselekmény szervezi az epizódok rejtélyesen egymásba kapcsolódó eseményfolyamát.
A regény ideje a múlt század eleje (1848-ra visszanyúló emlékezeti tartalommal), helyszíne egy képzeletbeli, de életvitele, szigorú életrendje által nagyon is a korabeli valóságban elhelyezhető erdélyi kisváros, melynek beszélő neve – Jajdon – már eleve a tragédia előérzetét sejteti.
A főhős Szendy Ilka hiába él egy értékvilága és normarendszere szerint zárt közösségben, végtelenül és tragikusan magányos lény. Mivel saját életének tér- és időbeli jellemzőkkel meghatározott világa gúzsba köti, szabadulni igyekszik a kötöttségekből a maga sajátosan rejtőzködő módján. Nem látványos lázadásról van szó, hanem titok-övezte képzelgésekről, makacs befele fordulásról, a környezet megvetéséről és gyötrő eltitkolásokról. De ezek a kitörési kísérletek egytől egyik sikertelenek. A sikertelenségek ugyanakkor nem egy kudarcok által megkeserített életet alakítanak ki, nem egy olyan életet, amely örömtelen ugyan, de a beletörődés fásultsága által mégiscsak élhető. Szendy Ilka számára nem ez a járható út, az ő történetében az egyén kibontakozását lehetetlenné tevő korlátok tragédiához, a személyiség teljes széthullásához vezetnek, mentálisan és fizikailag is az élet peremére sodorják hősünket.
Szendy Ilka kísérletei a kilépést célozzák meg. Kilépés a szigorú hierarchia által meghatározott társadalmi rendből, amely adott viszonyrendszert, érzelemvilágot is hordoz és diktál. Még nagyon fiatal lány, amikor a településen megjelenő legátusfiú személye egy idegen, finomabb, értékesebb élet megsejtéseként lép be az életébe. De a fiatalember nagyon rövid idő múltán örökre eltűnik, Ilka pedig marad a szégyennel, amely a helyiek számára sosem tudódik ki ugyan, de saját maga számára el nem felejthető és keserves tanulság: nem maga a szégyen (annál büszkébb, hogy akként élje meg), hanem a megszégyenítés ejt sebet rajta. A másik, a társadalmi rendből kilépni igyekvő kísérlet maga a tragédiához vezető választás, amikor a nála jóval alacsonyabb rangú napszámos Gönczi Dénest teszi szeretőjévé. A rangon aluli férfihoz fordulás ugyanakkor világa érték- és normarendszerével való szembefordulás is: mivel nem talál környezetében saját megítélése szerint hozzá illő társat (a környezet természetesen találna neki, és nem érti vonakodását), titkos örömét leli abban, hogy minden öleléssel kicsúfolja a megvetett világ szabályait.
Szendy Ilka titkos kitörési igyekezete nemcsak a fizikai és társadalmi térre irányul: megpróbál a saját idejéből is átlépni egy másik időbe. Szobája falán a „fejedelem” képe áll: Gönczi Dénes karjaiból erre az olcsó vásári nyomtatványra nyitja tekintetét, képzelgései egy másik, elképzelt világba viszik,valahová nagyon messzire saját életétől egy olyan időbe, amelyről kevés fogalma van ugyan, de bár néhány percre hátat fordíthat mindannak, amit megvet, bár benne élni kényszerül.
Mi indítja arra Szendy Ilkát, hogy megölje paraszt-szeretőjét azon az éjszakán, amikor a férfi – maga is kettős élete megoldhatatlan dilemmájában vergődve – amerikai útjára indulva elbúcsúzni jön a lányhoz? A motiváció kibontására elegendőek lehetnének azok a fentebb említett súlyos társadalmi és egyéni körülmények, amelyek Ilka életét meghatározzák. A szerző azonban nem elégszik meg az adott helyzet magyarázó jellegével. A narratívában is mesterien helyezi el a mű központi eseményét. Maga a történet is bonyolult szövésű hálóba fogja a motivációt: a szereplők múltbeli kapcsolatai, a helyi társadalmi hierarchia áthágásaként hajdanában elkövetett bűnök: kegyetlenségek, megalázások, gyilkosságok, csalások. Ezeknek a bűnöknek egy zárt (de már repedező) társadalmi szerkezetben hosszú ideig ható következményei vannak: egy múltbéli esemény sokáig fennmarad a közösségi emlékezetben, és bosszú, elégtétel formájában jelenik meg hosszú évek elmúltával. Úgy is értelmezhetnénk, hogy Ilka tette saját élete kilátástalansága miatt elkövetett bosszú, de úgy is, hogy megelőzött ezáltal egy másik bűncselekményt, amely az ő életére tört volna. A súlyos körülmények, titkok és gúzsba kötöttségek hálójában vergődő, kivételes tisztánlátással megáldott/megvert személy tragédiája ez. Mert a bűn megtörténik, visszavonhatatlanul, de az elkövető itt marad, és nem szabadulhat tette súlyától. Éjszakákon át hordja és hordja a követ a kiszáradt kútba, mely szeretője holttestét rejti, mintegy megkísérelve tette teljes elfödését nemcsak a világ, hanem saját emlékezete elől is. De menekvés nincs: a saját fizikai (Jajdon faluja) és társadalmi (szigorú céhes hierarchia) térből kilépni nincs mód, egy másik időbe való átlépés útja is bezárult Gönczi Dénes halálával. Az egyetlen kiút a teljes – testi és lelki – önfeladás, széthullás, melynek keserves útján követjük nyomon lépésről lépésre Ilkát ebben a varázslatos nyelven megírt és mesterien felépített remekműben.
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba. Magvető Kiadó, Budapest, 2008.
Bodó Julianna
You must be logged in to post a comment.