Támogató csoportok krízishelyzetben lévők számára

Nincs egyedül a krízisben! – Támogatói csoportok krízishelyzetben lévők számára

A KALOT Egyesület támogatói csoporthálózata olyan emberek számára jött létre, akik életük nehéz, megterhelő időszakát élik, és nyitottak arra, hogy egy biztonságos közösségben, szakmai kísérés mellett dolgozzanak saját helyzetükön.

A program alapját az a tapasztalat adja, hogy krízishelyzetben nemcsak az egyéni segítségnyújtás fontos, hanem az is, hogy az érintettek sorstársakkal találkozhassanak. A közös gondolkodás, az egymás történeteiben való felismerés és a megtartó közeg jelentősen erősíti a
megküzdési folyamatokat.
A támogatói csoporthálózat több, egymástól elkülönülő csoportból áll. Minden csoport egy-egy konkrét élethelyzetre fókuszál, így a résztvevők hasonló tapasztalatokkal rendelkező emberekkel találkozhatnak.

Külön csoportok működnek:
táplálkozási zavarokkal küzdő gyermekek szülei számára,
a cukorbetegek és hozzátartozóik részére,
a súlyos betegségben érintetteknek,
az életközép-válságban lévőknek,
a kamasz gyermekeket nevelő szülőknek.

A csoportok kis létszámúak és zárt formában működnek, általában több alkalmon keresztül. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők fokozatosan megnyíljanak, bizalmi kapcsolatokat építsenek, és saját tempójukban dolgozzanak a hozott kérdéseken.
A csoportfolyamatokat képzett szakemberek vezetik, akik lelkigondozói alapképzésben részesültek, támogatói csoportvezetői képzést végeztek, és az adott élethelyzethez kapcsolódó speciális ismeretekkel is rendelkeznek. Munkájukat folyamatos szakmai szupervízió segíti, biztosítva a minőségi és felelős kísérést.
A részvétel során a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megértsék saját helyzetüket, új nézőpontokat fedezzenek fel, és olyan gyakorlati eszközöket sajátítsanak el, amelyek segítik őket a mindennapok kihívásaiban. A csoportok hozzájárulnak az elszigeteltség oldásához, az önbizalom erősödéséhez, valamint a stressz és szorongás kezeléséhez.

A program hosszabb távú célja egy olyan stabil és élő támogatói közösségi hálózat kialakítása, amely a térségben élők számára elérhető, és érdemi segítséget nyújt a különböző krízishelyzetekben.

2026 folyamán támogatói csoportok indulását tervezzük a következő telepéseken: Csíkszereda, Csíkszentmárton, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely.